Pannóca

Kedves ismerőseim, barátaim, látogatók!

Elköltöztem, ezentúl a http://pannoca.blog.hu/ címen olvashattok.

Mítjuder!

 

Délelőttönként 9:15től egészen félkettőig, ebédidőig a visasat6-on.

Egyéb vetítési időpontok itt.

/Előtte két rész Futurama B, dehát olyan korán nem kelek fel. :)/

Szóval ezek a részek 1966-ban készültek, elképesztően viccesek a díszletek, jelmezek, makettek, a hatvanas évek legtupírabb frizurái, amerikai ömlengések.

Aki nem sci-fi rajongó, az is jól mulathat rajta, felfogható poénként is.

A történetek az utóbbi negyven évben nem sokat változtak. Ennyire nem lennének kreatívak a forgatókönyvírók, vagy ilyen jól ki lett ez már akkor is találva?!

Telejósda: Hívjon minket bátran, mi profi csapat vagyunk!

P: Professzionálisan húznak le.

MrW: Reményt árulni a legolcsóbb, mert nem kell rá tech-support.

Kedves Olvasóim!

Most kivételesen reklám következik, egy tökjó kezdeményezésről (és nem csak azért mert mi csináljuk:D):

***

***

Én ott leszek, gyertek ti is /ha épp nem a DEN-Napokon buliztok a Lovardában/. :)

A tegnapi és mai nem nem sok izgalmat tartogatott, fáradtan munkával telt többnyire. 

Ma meló után beugrottam kicsit MrW nagyijához. Mivel W ultizni ment a barátaival  úgy döntöttünk, hogy csajos estét tartunk, Bachternéval kávézóztunk (megfertőzöm ilyen bölcsész szokásokkal a kis ttk-st :)), jót beszélgettünk. Az Eve's-ben voltunk, a ricsajt leszámítva kellemes hely. Kicsit szokatlan ez a szitu nekem, nincsenek barátnőim, csak srác barátaim, de Krisztával jól kijövünk, aranyos  és teljesen normális  ahhoz képest, hogy lány (ájmín: nincs műhaja, műkörme, műmelle, lehet vele beszélgetni). Mondjuk lehet azért mert ő is kocka? :D 

Mondjuk én meg az arcmemória... 

B mutatott egy manga-avatar gyártót, unalmamban kreáltam magamról egyet, oldalt látjátok.

A  legjellemzőbb opciókat választottam, de a southparkos avatarom még így is sokkal jobban hasonlít rám...

Ezért is utálom a mangát, mindenki ugyanúgy néz ki. :)

Apukám eléggé gyenge, volt egy agyvérzése, a szemével is komoly gondok vannak.

Mielőtt beteg lett kb. 25 évig dolgozott egy gyárban, mikor kezdett beteg lenni is továbbra is a cégnél maradt, csak már fizikailag kevésbé megterhelő munkakörben, részmunkaidőben.

Aztán még betegebb lett, leszázalékolták 67%-ra. Most a kollégáim rájöttek valahol pestországban, hogy gyanús, hogy minden tizedik ember rokkant, nem győzi a tb a kifizetéseket, felül kellene bírálni a rendszert mert így a finanszírozás össze fog omlani. /Ez tényleg igaz is, lásd az alábbi ábrát./

Így apát is behívták felülvizsgálatra, hátha rehabilitálható. 

Ma megjött a vizsgálatok eredménye, hálistennek javult az állapota. Ez azzal jár, hogy az eddigi rokkantnyugdíját is elveszik. Mehet vissza dolgozni, már ha lenne hova visszamenni. A kisvárosban levő gyár ahol dolgozott időközben bezárt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek, még az egészséges embereknek sincs munkája, nemhogy egy 52 éves betegnek.

Apa az orvosi leletek alapján már "csak" 40%-ban rokkant, de fizikai munkát nem végezhet. Számítógépeset sem, nem mintha látna bármit a monitorból, meg amúgy sem tudja kezelni. Végzettsége kb. nulla, szabász szakmunkás iskolát végzett. Fiatal korában mikor pályát választott egyértelműnek, racionálisnak tűnt a döntése, édesapja a cég első dolgozói között volt, ott dolgozott 50 évig, onnan is ment nyugdíjba.

Közben megváltoztak az idők...

Mióta apa beteg amúgy szinte semmilyen juttatást soha nem kaptunk. Se szociális támogatást a suliban, se Bursa ösztöndíjat... eleinte kapott közgyógyot a gyógyszereire, de egy rokkant meg egy szociális munkás - anya - már túl sokat keres ahhoz, hogy erre jogosult legyen. Dehát végülis belátná az ember, ugye, fizette 25 évig az adót, miért is járna neki bármi, csak a szája... 

Nagykállóról egyébként tudni kell, hogy nem egy világváros, mondhatjuk mikroközösség. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent. Így azt is, hogy mennyi jómódú család - bár papíron lehet nincstelenek, trükkösek ám a vállalkozók -  jut szociális ellátásokhoz, segélyekhez, röhög a másik képébe. Mert ők nagyon rászorulnak. /Általában mindenki a cigányokkal példálózik, de számomra ezek az újgazdag telhetetlenek felháborítóak./

Hát ez van, még próbálunk fellebbezni, de eléggé esélytelennek tartom. 

Mosolyogjunk és tűrjünk, mint a reklámokban/társadalmi célú hirdetésekben amikben azt mondják: 

"Márti 30 éves, havi 150 ezer forintot keres. 50 ledolgozott év és járulékfizetés után havi nyugdíja 40 ezer forint lesz. De semmi gáz, mert ő magánnyugdíjpénztári tag is, onnan majd kap még havi 10ezret, így már havi 50 ezret fog kapni. Öngondoskodás, jajdejó."

És akkor azt még hozzá sem tették, hogy a várható átlagos élettartam alacsonyabb lesz mint a nyugdíjkorhatár. És mi lesz vele ha félidőnél megbetegszik, mint apa. Még a rezsire sem lesz elég amit kap, ezért aztán megéri dolgozni.

Szóval értem én a lépés okát - pláne szocpolosként - csak pont az szívja meg a rendszer szűkítését aki rászorulna, ez nagyon nem oké. A rehabilitálás is rendben van, de az nem megoldás, hogy kirakom a rendszerből az ember szűrét, abban meg nem segítem, hogy valóban helyrejöjjön az egészsége, értelmes dolgokat tanuljon, munkahelyre elhelyezkedjen az nem korrekt.

Gondolom nem csak én érzem, hogy a rendszer legitimitása gyengül.

Azért jó egy blog, mert segít visszaemlékezni, lehetőséget teremt arra, hogy időről-időre újraértékeljem magam, a gondolataimat, ahogy a világot látom, mennyit változtam. /Persze írhatnék kézzel is naplót, de ez gyorsabb, és szebb is, mert kétbalkezes vagyok./ Terry Pratchett "A mágia színe" című könyvéről, ahogy visszakerestem, egy éve írtam először.

Akkor eléggé csalódott voltam a felsőoktatásban, az egyetemi begyepesedett hierarchikus rendszertől besokaltam és MrW ajánlotta, hogy olvasgassam ezt a könyvet levezetésként.

Emlékszem el is kezdtem... a világkép már akkor is elbűvölt, nagyon szellemes, kegyetlen jó ahogy a rektorok/oktatók közti hierarchiát, a kihalálos előrelépést, a "tudományt" bemutatja.

Az első kb. húsz oldalon sírva-nevettem, de aztán feladtam, sajnos kinőttem már a mesékből.

Pedig volt idő, amikor imádtam őket. Valahogy elveszett az érdeklődésem, hitem bennük. Már nem úgy nézem őket mint egy gyermek, aki bele tudja élni magát.

Kiskoromban imádtam, hogy ugyanolyan a kis világom, kihívások, feladatok voltak mint az életben is, együtt küzdtem, aggódtam izgultam a szereplőkkel. Ide menekültem a valóságtól, ugyanakkor erőt is gyűjtöttem a visszatérésre, és a harcra. Imádtam, hogy voltak szabályok, körülhatárolt, előre megjósolható dolgok, a varázs... még akkor is izgalmas volt, ha huszadszorra olvastam, vagy hallottam ugyanazt a történetet.

Végiggondolva ma is vannak olyan dolgok amiket ilyen célokra használok, a sci-fi, metál és maguk a társadalomtudományok is segítenek a valóságtól való elrugaszkodásban, új nézőpont megtalálásában, energiák, feszültségek levezetésében, vagy éppen a rendszerek megértésében.

De a szemlélés módja változott, már nem "hagyom magam", nem engedem, hogy sodorjon a történet/zene/film és egyszerűen csak átéljem, élvezzem, hanem mindig a hibákat, tökéletlenségeket keresem, azt, hogy mitől lehetne jobbá tenni az adott dolgot.

Így van ez a The Colour of Magic film változatával is, amit ma néztem meg (az első részt a Pratchett sorozatból). Valószínűleg az egész jobban tetszett volna ha tíz évvel ezelőtt látom. A világkép filmen is egész jól átjött, zseniális. A szereplőgárda is teljesen jó.

A látvány sok helyen gagyi volt, nem volt kidolgozva. Nehéz eldönteni amúgy, hogy ez gyerekeknek szól-e valójában. /A Charlie csokigyára, vagy a Lemony Snicket például egyértelműen felnőtteknek való szerintem./

Szóval itt a világkép felnőttek számára igazán vicces csak, a történet viszont nekem sok helyen iszonyatosan unalmas-kiszámítható volt. Azért persze jobb a történet, mint a kis varázsló helikopternél, csak ott kicsit nagyobb lehetett a költségvetés.

Ezeket iwiwüzifalon olvastam, szerintem nagyon aranyosak: :)

Bíró: Hol volt ön 1993. július 7.-én este nyolc órakor?
Tanú: Hol lettem volna? Otthon ültem, egyik szememmel a naptárat, másikkal az órát figyeltem.

A gyorsan kérdező ember találkozik a szűkszavú kislánnyal:
- Hogyhívnakhovamészmivanakosaradban?
- ESZTERGOMBA

Helikopter zuhant a város temetőjére. A mentőalakulatok eddig 1325 holtesttet ástak ki a törmelékek alól...

Társadalmi tükörkép, avagy nesze neked kultúra!
Kérés a Mónika show-ban:
Vendég:
- Az élettársam felhívta a Westel telefonunkról annak a buzi, köcsög cigánynak a kurváját.
Mónika:
- Lehetne, hogy a telefontársaság nevét nem mondja ki?

MrW-vel nézzük az alábbi klippet /a "zene" rettenetes, előre is elnézést/:

MrW: Mer' az mi? Én román kémiám? 

P: lol

MrW: Úgy látom ez angol humor a végén.

P: ?! MrW:

Hát jobb oldalon van a kormány.

Tegnap átjött egy B-vel kezdődő, achter-ra végződő nickű barátom (ajaj ki fog nyírni, már megint része lett a szappanoperámnak, no mindegy) és megszerelte a laptopomat. 

A probléma annyi volt vele, hogy sokszor túlmelegedett és meghalt. A SpeedFun általában mutatja nekem a laptop hőmérsékletét, olyan 51-52 Celsiusnál szokta feladni a harcot. És az is gond volt, hogy valami lötyögött benne. 

Kb. négy órás szerelés volt szétszedni és összerakni, én csak néztem de már az is fárasztott. :D Iszonyat sok csavar helyét kellett megjegyezni (kár, hogy nem fotóztunk közben). Azt hittük, hogy gyorsan fog menni, de az alkatrész amihez hozzá kellett férnünk naná, hogy a legeldugottabb részen volt, ezért mindent szét kellett kapni. Ijesztő volt a laptopomot darabokban látni, de szerencsére végül összeállt egy laptopra hajazó dologgá és csak egy csavar maradt ki. /Vajon honnan? :D/

A szerelés közben mindenféle segédeszközt bevetettünk amit itthon találtunk, vattakorongot, arctisztítóhabot, körömlakklemosót, kiskést, parafadugót, vicces volt, kreatív srác ez a B. :D. Írt is egy bejegyzést az elképesztő fortélyokról parafa-modding címmel.

Ma tesztelem, eddig jó (koppkopp), általában nem ment 40 fok felé a hőmérséklet, amikor már mindent bevetek (sok böngészőablak, word, pdf, csacsogóprogramok egyszerre - ilyenkor már ki szokott kapcsolni -) akkor megy fel 45 fokra.

Majd kiderül hogy szuperál, remélem nem gyullad ki. Ha látom, hogy füstöl, vagy érzek valami fura szagot gyorsan kihúzom, az a parancs. :)

Jó volt nézni a két srácot, hogy hekkelnek csillogó szemmel, végre lett közös témájuk.