Debrecen bejegyzései 
Me(n)tálhigiénés Filmklub
2008. október 2., csütörtök
Kedves Olvasóim!
Most kivételesen reklám következik, egy tökjó kezdeményezésről (és nem csak azért mert mi csináljuk:D):
***
***
Én ott leszek, gyertek ti is /ha épp nem a DEN-Napokon buliztok a Lovardában/. :)
Aba-Novák, Szocreál
2008. július 20., vasárnap
Ma végre eljutottam az Aba-Novák kiállításra, jellemzően az utolsó napon, pedig már így is meghosszabbították a nyitvatartást.
Erről nem sokat írok, az olasz, cirkuszos, és templomos képei, tetszettek leginkább, sokszor nem is maguk a képek, hanem a színvilág (csoda amit a zöld-sárga-piros-kék színekkel művelt).
Videó kevés volt, kevés hellyel, nagyon sok látogatóval, a párizsi világkiállításon díjat nyert művét egy rossz minőségűen nyomtatott tapéta formájában lehetett megtekinteni (ilyen maszat-homály volt az egész, néhol látszott, hogy a nyomtató a kifogyó festék miatt vízszintes csíkokat húzott bele).
Bár állítólag a világon így is ez volt a legteljesebb Aba-Novák kiállítás, úgyhogy tovább nem is szapulom. :)
A Szocreál kiállítás nagyon tetszett, vicces, megdöbbentő, sokkoló volt néha, persze annyira nem mint a jegyárak. Jó, érdekes képek, a szocialista realizmus fénykorából, 1950-es évekből főleg.
Sztálin, VI. (nem, nem hatodik:) Lenin, Rákosi portrék, szobrok, a vezér a nép körében, a fejlődő tökéletes társadalom, a szu áhitat, büszkehepi munkások, hétköznapi hősök, minden megvolt.
Főleg azok a képek tetszettek, amiken úgy állították be a népnyomorgatós lépéseket mintha jót tettek volna velük (amikor a munkások boldogan írják alá 'önként' a békekölcsönös papírokat). Néhol egészen monumentális képek, kompozíciók voltak, az udvaron egy hatalmas Sztálin szoborral, tényleg elgondolkodtatott az egész.
Mikor a Sztálin szobros pódiumot megláttam vörös szőnyeggel kicsit hátra is ugrottam úgy megijedtem. Teljesen átjött az életérzés, mint az 1984-ben. :D
Így visszanézni a propagandaművészetet vicces, de azért hálásak lehetünk a sorsnak, hogy nem abba a korba születtünk. (Bár sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a későbbi Kádár-korszak heppöningjeire, de azért én kihagynám.:)).
Azért két dolog furcsa nekem:
1. Rettenetes volt a megvilágítás, sokszor teljesen élvezhetetlenné tette a műveket.
2. Néhány helyen összecserélték a képek angol címeit, elég ciki. /Egy ideig néztem bambán, hogy biztos félreértelmezem az egészet, mert pl. a fiatalok ad-hoc gyűlése a gyárban v valami ilyesmi című kép helyett egy munkás ül unottan az asztalnál :D De aztán megleltük a párját, amivel elcserélték./
MrWallace észrevétele pedig: "Szocialista realizmus az, amikor negyvenen állnak előtted a sorban amikor venni akarsz valamit, mint itt a pénztárnál."
Azért nézzétek meg, érdemes.
Várom, hogy végre valóban kortárs alkotásokat láthassak a modemben (ha már a nevében benne van, hogy kortárs)... Mert ezek nem azok. De még anyukámnak se kortársai. :D
Najó, a Bukta az volt, tetszett is. :)
Az Origón van egy tökjó cikk és képsorozat a kiállításról, és ezt a népvezéres vicces képet is ott találtam:
Apdét: most látom a Kósa-Sztálin fotót már Basa is megírta, nem is véletlen, totál kész. :D
Wörgwáhbröáhmoarg
2008. június 21., szombat
Ma beszéltem az egyik volt csoporttársammal, ismét meghúzták a szocpol szigorlaton, és nem csak őt, több embert is. Róla állítólag azt mondta az egyik oktató, hogy szerinte nem való erre a pályára, szakmára.
Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy ez abszolút igaz, de miért a negyedév végén (valójában már 5 éve jár az illető) közlik ezt vele?!
Eddig mindig átengedték őt és sorstársait, sőt, általában egész jó jeggyel. És most a végén keménykednek. 45-ből kb 15en kapunk diplomát. (Bár úgy a felük 'csak' önhibából a nyelvvizsga miatt, de a másik felük emiatt az utolsó szigorlat miatt.) Kinek jó ez?! Ennyi időt elfecsérelnek ezeknek a fiataloknak az életéből, az állam finanszírozza a képzésüket, nulla szakmai gyakorlattal, diploma/szakmai nélkül kikerülnek a rendszerből.
Ha úgy gondolják, hogy valaki nem alkalmas fel se kellene venni, de ha mégis akkor egy félév után eltanácsolni őket... Ez így nem fair!
Életkezdési pánik, céges buli
2008. június 7., szombat
A tegnapi napon elég rossz volt, ahogy minden szülinapom az. Minek is kellene örülnöm? Jelzi, hogy megint öregebb lettem, átgondolom mi történt velem az elmúlt egy évben. Ilyenkor is, akárcsak szilveszterkor, mérlegre teszem a történteket és, hogy mit értem/érhetek el a kitűzött célok közül. Rájöttem, hogy annyira nem jó a helyzet, bár biztos csak negatív vagyok.
De az utóbbi évben megint meghalt egy rokonom, a jövőm meg teljesen bizonytalan. Persze ez utóbbi még jót is jelenthetne, valószínűleg csak türelmetlen vagyok. De most úgy érzem mintha lebegnék, az egyetemnek vége és nem tudom mi következik semmilyen téren. De majdcsak alakulnak a dolgok... Azt hiszem ezt hívják életkezdési pániknak a pszichológusok. :)
Este mentünk a Kölcseybe/Hotel Lyciumba egy céges bulira, amihez így nem volt túl sok kedvem. Indulás előtt ráhangolódásnak hallgattam egy kis Rammstein Amerikát. :)
MrW elég sok kollégáját ismerem, jófejek, gyakran összejárunk, de még így is kicsit végig kellemetlenül éreztem magam. Nekem valahogy nem jön be ez a multiélet, mikor ott van több száz hasonló ruhába öltözött ember, mosolyognak, és ijesztően pozitívak. Mondjuk a több száz ember nekem mindenképpen ijesztő, nem bírom a tömeget.
Azért érdekes volt, legalább többet megtudtam a cégről, nekem még tudtak újat mondani. Külön megköszönték, hogy ilyen türelmesek, kitartóak a családtagok, párok, na ennél a résznél összenéztünk az asztalnál ülő csajokkal. :D Sajnos egész gyakran fordul elő a túlórázás, utazás, hajnal négykor telefonálás, végkimerülés, dehát ez egy ilyen meló, kitartunk nagy nehezen. :)
Annyi sikerélményem volt, hogy rájöttem egész jól értem az angolt, és beszélni is merek ha nagyon muszáj. Az asztalunkhoz leült egy amerikai hölgy és megértettem magam vele...
A kaja nagyon jó volt, lehetett 4-5 főétel közül választani. A programozók alkoholfogyasztására azért láthatóan nem voltak felkészülve, alig volt választék és a kiszolgálás is lassú volt, nem számítottak a rohamra.
Mikor a bárpultnál álltam sorba mellettem éppen az amerikai nagyfőnök (aki nem kicsit milliomos) is próbált volna italt szerezni, egy sima sprite-ot, de nem tudta magát angolul megértetni a pultossal. És ez egy négycsillagos szálloda... szerintük. :)
Idézd Nyilas Misit!
2008. június 2., hétfő
Ma megint nem sikerült semmit elintézném az egyetemen. Egy egészen egyszerű igazolásra lett volna csak szükségem, arról, hogy a záróvizsgát teljesítettem. Délután véletlenül sem megyek a TO közelébe, tudom már okosan, hogy olyankor úgysem dolgoznak, csak 8-12. Vagy ha nem is dolgoznak, úgy tesznek.
Szerencsére nem a keddet választottam, mert akkor pl. Neptun továbbképzésen lesznek (igen, jól hallottad, nem csak pletyka volt, neptun reloaded).
Félóra múlva visszamentem, előadtam a problémámat, erre közölte, hogy július elejéig nem tud ilyen igazolást adni, akkor sem ő fogja adni, hanem a hszk. Merthogy az indexek már elindtak a feldolgozás rögös útján, már nem tud hozzáférni. (Ott volt előtte halomban, láttam.)
Na ekkor elsötétült a világ, azt hittem összeesek, sírógörcsöt kapok, de még mielőtt ez bekövetkezett volna rájött a szervezetem, hogy inkább felrobban, vérnyomás fel kétszázra, a szemem majdnem kiesett a helyéről :D
Ha nem érted miért lennék kibukva azon kívül, hogy emiatt bukom a felvételimet, hát elmagyarázom: júni 29 a diplomaosztó, ez a nő meg július elejétől akar nekem igazolgatni. Akkor már mit kezdjek vele? :S :D
Azért még gondoltam nem adom fel, irány a HSZK. Ott a csaj segítőkész volt, de mivel etr-ben ezt nem látta, nem tudott igazolást adni.
Jó, gondoltam sebaj, a tanszéken jóban vagyok az oktatókkal, ügyintézővel bemegyek adjanak bármilyen igazolást, ha WCpapírra írják se érdekel. A titkárnőn kívül ott sem volt senki.
A hszk-s csaj javaslatára felmentem az tanulmányi osztályvezetőhöz, aki már háromnegyed 12kor ugye már miért lenne ott. De a dékánhelyettest megláttam, mondom bár kurvára nem rá tartozik megkérdezem, a múltkor is csak elintézte nekem az ösztöndíjat. És csodák-csodája, ő rendes volt, meghallgatott, és megígérte, hogy ha megírom az igazolást rányomja egy fejléces papírra és aláírja, holnap reggel mehetek érte. Maticsák egy rendes ember.
Szóval két óra utánajárás után kaptam egy ígéretet. Egy nyamvadt kis igazolásra a dékánhelyettestől. Ez az ő dolga?! Minek az a sok TO-s, ügyintéző wáh!
Mikor ezt elmeséltem ezek a reakciók jöttek:
SzabóAti (aki amúgy elég tehetséges és nem viccel mikor ezt mondja): Na ezek miatt megyek én inkább favágónak.
MrW: Idézd Nyilas Misit!
P: Hogy nem akarok többé debreceni diák lenni?
MrW: Jaja, de még a gyerekünk se lesz az.
Az élet apró...
2008. május 31., szombat
Szitu: Majomparkban szeretnék felvágottat venni. Egy kb. 3-4 méteres pultnál áll sorba két ember, ahol szalonnák-kolbászok vannak, egy nő ki is szolgálja őket. A szalámis, 5-8 méteres résznél sehol senki, egy eladó tesz-vesz. Odamegyek, igyekszik nem észrevenni, egy idő után le is lép. Aztán a másik eladó odalép, kérdezi ki következik, naivan gondolom, hogy én, mondom mit kérek. Adja is amit kérek, rakom a kosárba. Közben felgyűlik egy sor, amiből nem az első, hanem második-harmadik vénf*sz beszól, hogy legközelebb tessék megtanulni sorbanállni!
P: Wáh de felidegesített az a fickó, tipikus bihari paraszt!
MrW: Ne rágd magad rajta Babinkó, így éri el a célját, vannak ilyen bunkók, ezt élvezik.
P: Jó, mifelénk szabolcsban is vannak parasztok, de ők csak simán hülyék, legalább jóindulatúak.
MrW: Mindenkiről feltételezik a rossz szándékot, előre nem bírnak szólni, hogy valami nem tetszik nekik, csak a végén. Általában mikor már nem tudsz reagálni. Egyszer pl. mikor szálltam le a tömött buszról és már csak az alsó lépcsőn volt hely, miután leszállt és már záródott az ajtó nyögött be egy olyat, hogy nem kellene az útban állni.
P: Na ez pont olyan mint most ez a szitu. Én tehetek róla, hogy szar a szolgáltatás? Ha sorbaállok a szalonnás részlegen, nem tudom milyen felvágottak vannak, mire sorrakerülök meg már leugatják a fejemet, hogy mondjam gyorsan mit kérek. Nincs elég eladó :S
MrW: Meg, ha igazán zavarta volna a dolog szólt volna mikor kérdezte a nő, hogy ki következik, nem, utólag.
P: Ja, és még kioktat... Odalök valami gondosz beszólást, hogy egész nap még ezen rágd magad. Errefelé köszönés lehetne a "Legyen neked is szar napod!"
MrW: Ezek alig várják, hogy valakibe belekössenek, mindenkiről feltételezik a rossz szándékot.
P: Aztán meg csodálkoznak, hogy gyengül a generációk közötti szolidaritás, meg hogy elmenekülnek az emberek ebből az országból. Nem bírom ezt a mentálitást. Szinte minden nap van egy ilyen eset. Buszon is ja, amikor csak lehet inkább gyalogolok, még a nagy melegben is azt fogom, nem érdekel az se, hogy több idő. Meg az is milyen dolog már, hogy a pénztáros belenéz a táskádba, nem egyszer előfordult már... feltételezik, hogy lopni megy az ember. A M-ban is háromszor annyi a biztonsági őr mint az eladó. Akik persze ha meglátnak amúgy is menekülnek, nehogy már segítsenek, kiszolgáljanak...
MrW: Naja, arra számítanak, hogy mindenki lopni, csalni, hazudni akar. Aztán ez még generálja is egy dolgot, egy idő után elkezd az ember úgy viselkedni, hogy okot adjon rá. Hamár ennyire védekeznek ellene.
P: Jam, ez olyan, mint a deviáns cimkézés elmélet... wáh tényleg nagyon ideges vagyok, tudom, hogy hülyeség, de gyűlölöm ha rosszat feltételeznek rólam. :(
Ifjúsági park
2008. május 21., szerda
A hírekben benne volt a Majomparki lövöldözés. Az üzlet hátsó bejáratánál történt a dolog, amerre elég gyakran járok... ott hátul van egy nem teljesen elkerített placc, MrW emlékei szerint egy ifjúsági park volt. Most totál lepukkant, bozótos, a padok hiányoznak, az egész rozsdásodik, rohad szét. Néha azért látok ott bringázó fiatalokat... A hírben ez volt: "A lövés leadója ezután odébb várakozó társával együtt az Interspar mögötti volt ifjúsági park fás-bokros területét kihasználva menekült el."
Szóval akkor most nem ifjúsági park. Kié ez a terület, miért néz ki ilyen szánalmasan?! Jó lenne ha rendberaknák, és megmaradna parknak... (Ugye nem lesz a helyén bótocska vagy "lakópark", jó kis debreceni szokás szerint? Bár ahhoz már túl rég óta rohad az egész...)
Neten szinte semmit nem találtam róla, egyedül a szon egyik cikkéhez (Debrecen szégyene) írt kommentben ezt az enyémhez hasonló véleményt:
Végül a Deol cikkében találtam bővebb leírást, de többnyire csak nosztalgiázásról szól, arról, hogy mi lesz a hellyel szinte semmi: "Kíváncsiak voltunk arra is, hogy tervezi-e hasznosítani valamilyen módon az önkormányzat a területet. Varga Lászlótól, a polgármesteri hivatal főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a szabályozási tervben nem szerepel az ingatlan beépítése."
Hómleszek, indiánok...
2008. május 8., csütörtök
Koncertajánló
2008. május 5., hétfő
Ha még nem tudod mit csinálj pénteken, akkor két klafa koncert közül is választhatsz:
A lavradában Monchichi és Péterfy Bori lesz, fokkon bővebben olvashatsz a programról. Borit megnézném, nagyon bírom, de enyhén szólva nem MrW stílusa. :)
Már megint hülyének néznek...
2008. április 30., szerda
Az egyetemen a megszokott akadályokba ütköztem: az egyik levelemre, kérvényemre már három hete nem érkezett válasz. Tudjátok, az ösztöndíjas téma amiről itt írtam.
Ezért hétfőn személyen felkerestem néhány csoporttársammal együtt az oktatási dékányhelyettest. Kedves, normális fickónak tűnt, előadta, hogy éppen most vizsgálják felül az ügyünket, éppen ma délutánra (persze:)) ígérte a kollégája a helyzetünk megvizsgálását.
Ha csak mi kilencen vagyunk ilyen helyzetben valószínűleg meg fogjuk kapni az ösztöndíjat, ha több száz embert érint nem kap senki, hiszen borulna az egész ösztöndíjrendszer. Ezt a részét még meg is értem, korrekt.
De utána még elkezdte fényezni magukat, hogy milyen jófejek, hogy egyáltalán mérlegelik a dolgot, mert ugye benne van a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, tudnunk kellett volna.
Na itt durrant el az agyam és közbevágtam, hogy khmkhm, átnéztem a tanulmányi és vizsgaszabályzatot és nincs benne, a tanszékünkön sem tudtak erről a szabályról, nem lettünk tájékoztatva.
A bácsika lefagyott, de a titkárnője habzó szájjal átvette a szót: nem igaz, hogy nincs benne, és amúgyis kaptunk beiratkozáskor egy 'sárga könyvet', meg volt mondva olyan mint a Biblia, a hallgatóknak ismerni kell. Ekkor Attila mondta neki, hogy khmkhm, én meg azt olvastam el betűről betűre, és nem szerepel benne. A titkárnő erre, hogy ez nem igaz, és elővett egy példányt, keresett mint egy őrült, de tényleg nincs benne. :D
Egyébként a mondat amire hivatkoznak a hallgatói juttatási szabályzatban van benne, mi meglepő módon éppen az első reklamálásunk utáni napon került fel a btk honlapjára, micsoda véletlenek vannak, igaz? :D
Biztos ami biztos azért lementettük a Tanulmányi és vizsgaszabályzat egy változatát a gépünkre, nehogy titkozatos módon megváltozzon benne valami menet közben. :D
Most, két nap elteltével mikor nagy nehezen elértük azt mondta, ma vagy hétfőn megkérdezi a kollégáját és majd írnak.
Na arra várhatunk!
Úgyhogy valószínűleg megint megyek 